Hadd rúgjak be, nem akarok józanul végigbotorkálni ezen a nyomorult életen. Hadd felejtsek, nem akarok emlékezni fájó dolgokra. Hadd öleljelek még egy percig, hogy megnyugodhassak. Hadd szeresselek még egy pillanatig, hogy soha ne feledj el. Hadd tűnjek el, hogy több fájdalmat ne okozzak senkinek.

Nem feledem mikor először találkoztunk évekkel ezelőtt még. Éreztem, hogy fáj valami és szóltam hozzád. Te vissza. Majd csak azon vettük észre magunkat, hogy nem bírjuk ki, hogy ne lógjunk egymáson. Hatalmasakat nevettünk, láthatatlanul fonódtunk bele egymás életébe. Tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni mert Veled annyira természetes minden és annyira jó, hogy eddig még nem tapasztaltam senkinél. Én elkezdtem a mondatot, Te befejezted. És egy-egy hanglejtésből vagy egy-egy szóból tudtuk, hogy milyen hangulata van a másiknak. Imádtam azt az érzést, hogy ismerem minden rezdülésedet. Jó érzés volt, hogy szeretlek és Te viszont szeretsz és tudtam, hogy hiába vagy távol, tudom, hogy feltételek nélkül szeretsz.

"SAJNÁLOM!" - ez az a szó, amit Tőled szeretnék hallani.

Azt mondják, kövessem a szívemet. De amikor a szívem darabokra törik, vajon melyik darabot kövessem?

Hamarosan eljön az a nap, amikor már nem fogok emlékezni pontos vonásaira; arra a vadító illatra, amit ő árasztott; arra a szenvedélyes tekintetre, amitől annyira elolvadtam. Hamarosan elérek arra a pontra, hogy nem érdekel mi történik vele, hogy kivel van és mit csinál, sem pedig az hogy vajon gondol-e rám ebben a pillanatban. Már nem várom, hogy betoppan az ajtón és azt mondja, hogy 'szia édes, megjöttem'. És bár még hiányzik a csókja és az ölelése, de azt hiszem továbbra is képes leszek nélküle élni. Túl tudom magam tenni rajta. Azt hiszem...

hogy vagy? - elavult 

kösz, jól. - betanult

Puska a kézbe, a töltény benne, ha még 1 lépést teszel esküszöm, VÉGE!