Mindennap többször megnézem az adatlapod, miközben rettegek, hogy esetleg írtál más lánynak is. Igen, mindennap végignézem a képeidet, miközben azon mosolygok, hogy mennyire tökéletes vagy úgy, ahogy vagy. Vannak olyan napok, amikor megbántasz, és megpróbálom elhitetni magammal, hogy nem kellesz nekem. Viszont vannak olyan napok is, amikor ha rád gondolok, szívem összeszorul, lábaim elkezdenek remegni, önkéntelenül elmosolyodok, szemeim elkezdenek csillogni, és ha bárki megkérdezné, hogy mit érzek irántad, csak annyit tudnék mondani: Mindennél jobban szeretem Őt!

Nem írsz, mert mással chatelsz, nem hívsz, mert mással beszélsz. Nem érsz rá, mert mással vagy... De ha majd Ő egyszer azt csinálja veled, amit most te csinálsz velem, engem már NE KERESS!

Az igazság az, hogy tényleg szeretnék veled beszélni. Csak azt nem tudom, hogyan.

- fáj?

- nem, csak keresem a kiutat.

- sírsz?

- nem, csak valami belement a szemembe.

- hiányzik?

- már nem kellene...

- megalázott?

- mint még más soha...

- szeretted?

- amíg meg nem tudtam, ki ő!

Az a nagy baj az idővel, amit megtanultam az alatt a két hét alatt, amit veled tölthettem, és az alatt az utolsó két hónap alatt, amit vele, hogy végül mindig elfogy. Fogalmam sincs, hogy merre lehetsz a nagyvilágban, de tisztában vagyok vele, hogy már rég elveszítettem a jogot, hogy tudjam. Mindegy, hány év telik el, egy mondatot mindig őrzök a szívemben: majd találkozunk.

Elmondanám, hogy hiányzol, de semmin se változtatna...

Abból, aki jó nevelést kap, jó gyerek lesz. Abból, aki rossz nevelést kap, jó fej.