2012. október 23., kedd

Eljön az idő, amikor mindannyiunknak rá kell jönnünk, hogy mitől félünk. Néhányan attól, hogy "talán sose bocsát meg nekem". Mások attól, "talán megtudja az igazat". Néhányan attól, "el tudna küldeni?". Igen, a világ egy félelmetes hely, és még rettenetesebb, ha egyedül kell szembe néznünk vele.
Láttam távolodó alakját és éreztem a könnycseppet lecsorogni az arcomon. Azzal hitegettem magam, hogy így jobb lesz... De közben ketté tört szívem.
Nincs az az idő, ami túl hosszú lenne, nincs az a távolság, ami túl nagy lenne. Jobban szeretlek, mint magát az életet. Várni fogok rád életem végéig.
Ennél már nem lehetne nehezebb. Úgy értem, ha tudtam volna, hogy amikor legutóbb láttalak, az volt az utolsó alkalom, megálltam volna, hogy elraktározzam magamban az arcod, a mozgásod, minden veled kapcsolatos dolgot. Ha tudtam volna, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor megcsókolsz, akkor sosem hagytam volna abba.

2012. október 22., hétfő


Nehéz feldolgozni olyasvalamit, ami rajtad kívül álló okokból történik, de téged érint. Ha az exem meghalt volna, akkor abban a tudatban kellene feldolgoznom az eseményeket, hogy szeretett. De így, hogy gondolkodás nélkül lecserélt valaki másra, így csak azt érezhetem, hogy becsapott. 

Milliószor lemondtam már rólad... Milliószor eldöntöttem már, hogy továbblépek. Százszor, sőt ezerszer próbáltam elhitetni magammal - mert a világot már becsaptam..-, hogy már nem szeretlek. Néha sikerült... Egy pillanatra... Aztán újra visszatért mindig az érzés. Nem sikerül. Nem tudlak elengedni. Pedig ezt kéne tennem. Tovább élni, boldognak lenni azzal a tudattal, hogy boldogok voltunk együtt, de vége van! Csak el kéne fogadnom, hogy ennyi volt. Csak... Csak?!.. csak ki kellene szeretnem belőled...

Sokszor volt nekem is, hogy könny hullott a szememből, mit magaménak hittem, kifolyt a kezemből.