2011. október 23., vasárnap

Annyi fájdalmon vagyok túl, hogy néha már nem érzem a csalódás súlyát, annyit sírtam már, hogy képtelen vagyok rá. Annyiszor törték össze már a szívemet, hogy nem egyszer felvetődött bennem: van értelme egyáltalán szerelmesnek lennem?
Azért nem ír, mert nem akar, azért nem keres, mert nem akar..ha akarna, találna módot is rá!
Tudta, hogy bár összeillenek el kell fogadnia, hogy Ő nélküle boldogabb...
Milyen érdekes, hogy az ember oly könnyen kiönti a szívét egy darab papírnak, miközben szemtől szemben megszólalni sem mer.
A kárért megfizettem, mikor ész nélkül csak tomboltam, de mindig véghez vittem amit magamban kigondoltam.
Van néhány olyan ember, akikkel nem kell minden nap beszélned, akik ezredszerre is végighallgatják tőled ugyanazt a történetet. És ha te idiótaként táncolsz, vagy addig nevetsz, amíg már sírnod kell, akkor is azt mondják: igen, ő a legjobb barátom.
Hányszor választhattál volna magad, de hagytad, hogy téged válasszanak?