2012. február 18., szombat

Elég szomorú, hogy mikor azt mondtad két csók között: 'szeretlek',  igazából az járt az agyadban: nyugi cica, idővel majd úgyis átverlek. :/
Maradok büszke, leszarom, hogy kinek a szívében marad tüske.
Nem vagyok bábú a kirakatban, sem tégla a falakban. Én szarok a világra, tömeg gyártmányból már van elég, nekem nem kell hírnév, nekem ez pont elég
Hogy lehet, hogy ha egy férfiről van szó, észre sem veszed a hibáit, ha viszont magadról, akkor csak azt látod?!
Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek, és közben mondjak ellent a szívemnek, és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.
Apám azt mondogatta, hogy az első szerelem örökre megváltoztatja az ember életét, és bármennyire is szeretnénk szabadulni tőle, az az érzés kitörölhetetlen.
Igaz szerelem? Elmesélem mi az: mikor meglátom, boldog leszek. Mikor megcsókol, megőrülök, szívem érte dobog, ölelése vágyba hoz. Csókja mindennél édesebb és szíve mindennél hevesebb. Mikor nem látom, belehalok. Mikor elmegy, azonnal visszavárom.