Azon gondolkodtam, tudnék-e örülni, ha látnám a boldogságát. Arra a boldogságra gondolok, amelyikben nem vagyok. Tudnék-e boldog lenni, vele boldog lenni, az ő boldogságától boldognak lenni, ha egyszer megpillantanám úgy, hogy ő nem látna, vagy nem ismerne meg. És látnám kéz a kézben.. mással látnám, hogy boldog. Nem is tudom. Pedig boldognak kellene lennem, hogy a boldogságot, amit én nem adhatok, mástól megkapja. És mégis, miért facsarodik el a gondolattól is a szívem, miért csukom be a szemem, a kép előtt? Ő boldog, mással.. Önzés, vagy nem szeretem eléggé.. Hisz az egyik vágyam teljesülne, hogy boldognak lássam.. vagy nem kívánom eléggé? Csak ha én is boldog lehetnék, akkor örülnék a boldogságának? De hát én őt szeretem. Miért fájna mégis? Ő boldog és nekem fáj.. Ez olyan összeegyeztethetetlen. Pedig nem változna semmi, ahogy eddig is, tovább is szerethetném, ő boldog lenne, csak nem általam. Igen, azt hiszem, az fájna. Nem a boldogsága, hanem, hogy én nem adhattam neki boldogságot.. de talán a boldogsága hamar megvigasztalna.