Újra és újra leperegnek a szemem előtt az emlékeink. Minden egyes nap játszik velem a memóriám. Újra és újra megtörténik. Újra és újra, minden nap újra beléd szeretek. Beleszeretek a múltunkba. A csodálatos együtt töltött pillanatokba. Néha előbukkan egy-egy homályos emlék, amit már majdnem elfeledtem. Valami új, valami, ami rég történt ugyan, de mintha ma is élne még a pillanat. Az idő játéka talán? Nem tudom, de minden egyes emlék fáj, amellett, hogy a mosoly az arcomra ül, ha elobukkan valami a múltunkból... a közös múltunkból. Emlékeim rabjaként szabadulnék. Én szeretném irányítani az emlékeimet, de már nem megy. Eluralkodik rajtam. Újra és újra, mint egy film, amit mintha minden nap köteles lennék megnézni. És ha már elkezdődik, nem tudom kikapcsolni. Mert tetszik a film. Tetszik, nagyon tetszik. Csak a végén, mint a Titanicnak, mindig sírok... újra és újra.. újra és újra.
|FannuBecca|
|FannuBecca|