Ő is akar, szüksége van rám, nem akar elveszíteni- ezt mondta. Mégis mi lett a vége? Itt állok egyedül teljesen összetörve. Az egyetlen kérdés melyre nem találom a választ, az az, hogy miért ?

Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben.
Jelentéktelen férfi és női arcok, a saját arcom mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt.

Ismerlek, te nem mersz lépni. De nem lépkedhetek mindig csak én. Mert még egy lépés és elsétálok.

Belenéztem a szemébe. Olyan mélyen, hogy azóta sem találok ki onnan.

Ez majdnem szerelem volt. Az ilyen 'majdnem'-dolgoktól ennyire vacak az életem.

Nem beszélek veled, hiszen ismersz: a "majd jön, ha jönnie kell" reménye nekem elég. Szeretlek. De nem alázkodom meg előtted. Majd hívsz, ha akarsz, csókolsz, ha akarsz, viszontszeretsz, ha akarsz. Én minden órában, minden percben hívnálak.

 

Te vagy az első kinek hinni tudtam,
Te vagy az első kinek nem hazudtam,
Te vagy kit szívből szeretek,
Te vagy az első kit soha nem feledek.
Te gyújtottad szívemet lángra,
Aztán lelketlenül tiportál a sárba.
Ha megtudtad tanítani milyen az élet,
Tanítsd meg azt is, hogyan kell feledni Téged!

Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

Olyan vagy, mint egy dal, amit kiskorában hall az ember, de nem emlékszik rá, amíg nem hallja újból.

"Azt mondják, hogy szinglinek lenni rossz dolog, de az igazság az, hogy sokan azért választják inkább az egyedüllétet, mert belefáradtak abba, hogy ők mindent beleadnak a kapcsolatba, és később mégis egyedül végzik."

Még mindig megremegek mikor veled beszélek.

A rossz sors olyan, mint a vak szerelem: hiába menekülnénk előle, mindig ott motoszkál a fejünkben.

Szerintem nem a sors választja szét az embereket. Embert csak ember hagyhat el.

"Mondd újra, hogy van miért élnem, mert te itt vagy nekem, és én újra elhiszem."

"Nekem érzelmek nélkül kell mocskosul. Ha megkaptál használj, én is ezt teszem és hazudhatsz bármit én elhiszem..."

" Valaki a hátam mögé lépett, oly szorosan, hogy éreztem tiszta illatát; testem, lelkem ráismert, hátralesnem sem kellett. "

Az az igazság, hogy minden hazugság.

...És epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.

Annak ellenére amit tettél, csak egyetlen mondatot vártam, hogy a szemembe nézve azt mond szeretsz, jól tudom, hogy ez nem igaz de elhittem volna neked, így viszont hacsak egy árva percig is őszintén szerettél ne mondd.

Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet, és feledni, hogy mennyire szerettelek.

Néha nem tudjuk a múltat egyszerűen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. És néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben.

Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy végre átölel.

Az emlékeinkhez nem kell látni, azokat vakon is jól ismerjük.

Annak ellenére, hogy ezt módszeresen próbáltam tagadni, éreztem iránta valamit. Minél több időt töltöttem vele, annál inkább tudtam, hogy az érzések nem múlnak el.

500 mérföldet sétálok, aztán még 500-at, hogy én legyek az ember aki 1000 mérföldet sétált, hogy összeessen az ajtód előtt.

Mondd, hogy van még lelked, hogy van még velem terved.!

 Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.

Azért iszom, hogy mások érdekesek legyenek.

Hiányzik hogy már nem vagy velem. Már nem ülhetek az öledbe, mint egy 5 éves kislány. Már nem érezhetem amikor puszit nyomsz az arcomra, és azt mondod nem lesz semmi baj. Amikor elképzelem, hogy milyen lenne az élet veled, minden olyan könnyűvé válik. Talán ezért van az hogy már nem vagy itt. Annyi sok emlék veled, és annyi sok veszekedés. Mégis úgy érzem, hogy te voltál a legcsodálatosabb. Már nem mondhatom ki többször azt a szót, amit utoljára 12 évesen mondhattam ki. Már csak annyit tudok mondani, hogy szeretlek.

Ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.

Úgy fáj, úgy ég.
Tudom jól, tudom jól, hogy van remény.
Mégis fáj, úgy ég.
Tudom jól, a szerelem benned is él.

Vannak álmok, melyeket nem érhetsz el, és vannak álmok, melyeket remélned kell. Vannak álmok, melyek valóra válnak, és van, aki minden álmot valóra válthat.

Egyedül lenni néha kell, hogy igazán nagyot üssön a szív, ha majd valaki átölel.

Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár, ami elmúlt, soha nem jön vissza már.

"Egyszer majd elmúlik, s begyógyul a seb, de a csókot mi szánkon égett, feledni nem lehet."

Full extrás depressziót cserélnék kis boldogságra, esetleg kopott örömre.

Könnyes párnádat magadhoz szorítod és azon tűnődsz miért nem vagy boldog. Megmondom én neked, ne haragudj érte, de minden szerelemnek csalódás a vége!

De számold csak ki a képletet, kivel élsz le majd egy életet...

Nincs szükségem olyan barátra, aki változik, amikor én változok, bólint, amikor én bólintok. Az árnyékom ezt sokkal jobban csinálja.

Hogy mit vesztettem el, igazán most fogom csak fel, egy mondat kellett volna: Soha nem engedlek el.

Tegnap még azt mondtad: Szeretlek. Ma már csak: Bocs, de többet nem kereslek.

- Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek.
- Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.

Nem kell többé hívnod, nem fogom felvenni a telefont!

A vörös fonál meglazult mindkettőnk ujján, nincs mi összetartson már. Bár ígéret nem köttetett, mégis kérlek, kezem el ne engedd!

a miénk egy befejezetlen tündérmese marad örökké...

A régi szerelmeim megtanítottak rá, hogy tudjam, mit akarok. Ahhoz, hogy teljesen át tudjam adni magam, el kellett felejtenem a sebeket, amelyeket más férfiak ejtettek rajtam.

Ne hidd, hogy az édes álmok valóra válnak, mert a csalódások annál jobban fájnak!

én miért IGEN és ő miért NEM ?

"Soha ne add fel, ha még megpróbálnád. Sose töröld le a könnyeid, ha még sírnál. Sose elégedj meg egyetlen válasszal, hogyha még kérdeznél. Sose mondd, hogy már nem szereted, ha nem tudod elengedni."

"Az ember rádöbben: azért nyomasztja valami, mert ragaszkodik hozzá."