Írja, hogy hiányzom, mondja, hogy szeret, de mégsincs velem, mégsem szeret.

Nem vigyáztam, elvesztettem. Nem harcoltam, elengedtem. Megtörtént és tanultam. De elfeledni sosem tudtam.

Minden egyes csókkal és öleléssel egyre szerelmesebb leszek. ♥

Talán csak egy álom, de ez életem legszebb álma, amitől soha nem szeretnék elköszönni.

Egy törött szív széthullott a szélben, egy halk sóhaj hagyta el a számat, és tudtam, itt a vége, többé nem látlak.

Én ezt nem értem. Jobb nélkülem? Ennyi voltam. Mikor szakítottunk, azt mondtad, nem érezted azt, amit az elején. Én is ezt feleltem, de azt suttogtam gondolatban: én sem... csak többet.

1 szívdobbanás, 1 megtört lélek, szorítsd meg a kezem csak még egyszer, kérlek.

Ne sírj majd, ha nem leszek, lesz majd más, aki rád nevet. Ugyanaz a fény, az a csillogás, csak az nem én vagyok, hanem valaki más...

Megtanultam, hogy az elköszönések mindig fájnak, az emlékek -jók vagy rosszak- mindig könnyeket csalnak a szemembe... és hogy néha a szavak nem helyettesíthetik az érzelmeket.

Mondták páran már, sohasem felednek, és ha nem leszek, akkor is szeretnek...

So where are you, when I need someone, too? I'm tired of needing you.

Én nekem elég volt egy olyan a földön,

akit hogy ha megláttam, rá kellett jönnöm.

Hogy én akarom őt, és ő nem akar engem,

ilyet én még nem pipáltam, hős szerelmes lettem...

Nem akarom elhinni, de nekem ez lett megírva. Te és a "szerelmed" nekem már meg van tiltva.

Attól, hogy már nem szeret, a világ, világ marad; az égbolt, égbolt marad; a nevetés, nevetés marad. Csak ezek nekem már semmit nem jelentenek, mert én, már nem én vagyok...

Életem nője, az pont olyan mint te, én bármit mondtam, ő mindig elhitte.

Szeretem a csokit, a ropit, a meggyet, az epret... de ne aggódj, téged sem feledlek. ♥

Vannak dolgok, amiket nem kaphatsz vissza, függetlenül attól, mennyire küzdesz értük...

Nem reménykedem túlságosan, hiszen tudom, hogy minden köszönés egy búcsúzással végződik...

Azt viszont már réges-rég tudom, hogy ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az az is. Ha valaki pontosan azokat a csillagokat ígéri az égről, amikre vágyom, akkor hazudik.

Szomorú a szívem, mert tudom, most nem lehetsz az enyém, összekavart életünk, elindult egy rossz irány felé.

Magadra vessél, ha eldobtál magadtól, nem érdekelsz már, attól a naptól.

Az egyik percben, még boldogan éltem, a másik percben, már tudtam, hogy vége.

Lehetetlen még egyszer megszeretni azt, amiből igazán kiszeretett az ember.

Félek rá irni, mert nemtudom, hogy olyankor örül-e, vagy azt gondolja, 'jajj nee... megint rám írt'

Te szeretsz mást, én szeretlek téged, hogy engem fogsz szeretni, azt sohasem ígérted.

Meghalni valaki után, akit szerettünk, az könnyű. Tovább élni érte, és tovább örülni helyette is, az a nehéz - de nem lehetetlen.

Nem vagyok szép, nem vagyok csúnya, nem vagyok kövér, s nem vagyok vézna, a gép adta ezt az alakot, s tudom, hogy engem nem azért szeretnek ahogy kinézek, hanem mert amilyen vagyok.

Egy páratlan páros voltunk mi ketten, két gyönyörű félhang egy kottafüzetben. Egy páratlan páros, két buta kis dallam, együtt egymás szívében és örökös harcban.

Tudod mi fáj? Az, hogy már nem hív fel, ha hallani akarja a hangom, már nem ír üzenetet, már egy senki lettem számára...

There's a story behind every person.There's a reason why they're the way they are.They aren't just like that because they want to.Something in the past created them,and sometimes it's impossible to fix them.


Minden ember mögött van egy történet. Van egy oka annak, hogy ők, ilyenek. Nem azért ilyenek, mert ilyenek szeretnének lenni. Valami a múltban történt velük, ami miatt ilyenek lettek, és néha ezeket lehetetlen helyrehozni.

Én őszinte voltam. És ő is. Csak nem ezt akartam hallani...

Legyen ez a vers szerelmi vallomás, hogy én szeretlek, ne tudja senki más. 

Legyen az élet bármilyen mostoha, szeretni foglak, feledni soha...

Ha szemembe nézel, a lelkembe látsz, s meglátod benne az elveszett csodát. Te voltál a csoda, nem volt semmi más, csak szívemben egy szerelmi vallomás.

Utam során csak a magány van velem, és egy elképzelt, gyönyörű szerelem.

Úgy mint régen, sőt még jobban, Te vagy, kiért szívem még mindig megdobban.

a képet NE LOPD! kösz

a művészet sohasem a boldogságból fakad...

Oh, szóval a te meghatározásod az örökkére az volt, hogy amíg találsz valaki 'jobbat'.

Számtalan barát vett körül tündöklő életemben; most, hogy elködösült, nem látszik egy sem.

Olyan sok időt töltünk azzal, hogy nem mondjuk ki, amit akarunk, mert tudjuk, hogy úgysem kaphatjuk meg.

A könnyem kicsordul, ha nem vagy, húz a mélység,

ebben a mocskos világban te vagy az egyetlen szépség.

Szökünk az árral, ha a sors hozzánk kegyelmes,

több éve meg van írva már, beléd vagyok szerelmes.

Nem engedlek el, csak ha majd leég a gyertyám,

mindig itt leszek neked, de már nincs szükséged rám...

Én is arra vágyok, hogy fontos lehessek valakinek. Hogy valaki úgy érezze, nélkülem szegényebb lenne az élete.

Vannak olyan emlékek, amelyekre azért nem gondolunk, hogy az érzéseink ne változzanak a másik iránt.

Minden embernek van valami titka, amelyről sohasem beszél az életében. Régen elmúlt dolgok, szégyenek, kalandok, szívfájások és lelki pofonok...

Láttam már embert könnyektől szenvedni, vannak dolgok, amiket lehetetlen feledni.

Soha nem szeretsz ki valakiből... csak megtanulsz nélküle élni.

másik kedvenc.

Én még mindig nem tudom, hogyan kellene jobban elhinnem azt, ami van, és felejteni, ami nincs.

Jó lenne egy ölelés attól, akire vágyom... akiről tudom, ha megkapom, minden megszűnik a világon.

Egy kedves arc bámul rám, ha két szemébe nézek, halvány mosolyra áll a szám. Majd legördül egy könnycsepp, de hallgatnom talán bölcsebb. Ha tudnád mennyire fáj most, akkor sem lenne könnyebb.

Már nincs erőm folytatni a múltat...

Egy darabokra tört szív majd téged többé nem hív. Kicsi szív, kicsi emlékkel, melyet összetörtél hazug szerelmeddel.