'Örülök, hogy látlak.' Ez a legnagyobb hazugság, amit mondani tudsz a múltadból egy olyan személynek, aki már talált egy új szerelmet.

A magányos embert könnyű kiszúrni. A magányosok azok, akik a növényeiknek mesélnek, és titkokat sugdosnak a kutyájuknak, és bőszen veszekszenek a tévéjükkel. De mind közül a legmagányosabbak azok, akik olyanokkal beszélgetnek, akik már régen nincsenek.

a kép a kedvenc animémből van amit nem rég fejeztem be. :$

Találkoztam vele, és ez teszi a mostani életemet olyan különössé. Belészerettem, amikor együtt voltunk, és még jobban megszerettem a külön töltött évek alatt. Történetünk három fő korszakra tagolható: volt eleje, közepe és vége. És bár így van ez minden történettel, számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a miénk miért nem tartott örökké.

Akit feledni akarunk, arra gondolunk.

Tudom. Tudom, hogy önző dolog azt várni, hogy te is olyan szomorú legyél miattam, mint amennyire én miattad. De legalább megvigasztalna a tudat, hogy egyszer tényleg sokat jelentettem neked.

Ha be vagyok zárva veled egy ketrecbe, elgyengülök. Akkor csak a tiéd vagyok, és csak az kell, hogy erősen átfogj, nehogy elszédüljek. Nehogy megszédüljek a gondolattól, hogy milyen irtózatosan, félelmetesen, halálosan szeretlek.

Örömteli pillanatok, én még mindig érzem az illatod.

Ha közelebb van, élesebben lehet látni, hogy elérhetetlen.

Mivel a fejemben élsz, állandóan azon kapom magam, hogy veled beszélgetek. És a legrosszabb az, hogy azt hiszem, hallod amit mondok...

Lehet ez így nem kell, talán majd máskor, várok türelmesen, de nem itt, valahol máshol.

Egyik szemem sír, a másik nevet, hisz téged feledni nem lehet. Egy dolgot kérek szép csendben: menj el és nevemet többet sose kiáltsd el, mert miattad szenvedek, utánad vágyom, hisz nem szerettem ennyire senkit a világon.

Tudod, mondják, hogyha tetszik neked, akkor ne azt várd, hogy ő írjon rád, hanem írj te... Igen, megfontoltam a dolgot. De nem biztos, hogy jó ötlet. Mert én azt akarom, hogy lássa, kell nekem; azt akarom, hogy hallja, a kétségbeesést a hangomban, amiért választott valaki mást; azt akarom, hogy megöleljen; azt akarom, hogy nézzen a szemembe, és értsen meg; hogy döntse a fejét a homlokomnak, és súgja azt: "Soha nem mondtam le rólad". Azt akarom, hogy lássa, ahogy a fájdalom kiül az arcomra, mikor jön az a másik lány; hogy kapjon a kezem után, mikor már nem bírom tovább; hogy törölje le a könnyeimet. Azt akarom, minden legyen úgy, ahogyan lennie kéne.

Kicsi koromban soha nem értettem, mi a jó az óriáskerekekben. Lassúak és magasra mennek, ennyi. Egy kör után eluntam az egészet. Sokkal jobban érdekeltek az izgalmas dolgok, mint a hullámvasutak vagy az óriás vízi csúszdák. De most azt hiszem, most már talán értem: az óriáskerekek arra valók, hogy lassan, csak szép lassan átússzunk az égen azzal, akit szeretünk, és közben talán néha beszélgessünk.

Mi a legmegfelelőbb válasz arra, hogy miért vagyok még mindig egyedül?

Megy az idő. Túl gyorsan megy. Csak Én maradok itt. Csak Én nem tudok tovább lépni. Csak Én nem tudok a jelenben élni. Csak Én nem tudom hátrahagyni a múltat. Csak Én nem tudlak elfelejteni. Csak Én nem.

Még nem szerettem senkit úgy, mint téged. Ezt nem kell kiérdemelni. Csak viszonozni.

Az a személy, akit szeretünk, nem egyenlő azzal a személlyel, aki viszontszeret minket.

Ha valakit nem tudsz kiverni a fejedből, akkor talán ott kell lennie.

Nekem mindig túl kell lépnem a határt. Ha nem teszem meg, nem érzem úgy, hogy élek.

Addig nem szabadulhatok meg tőled, amíg nem adsz olyan választ, amit meg tudok érteni. Ami logikus. Mert az, hogy nem szeretsz, érthetetlen, illogikus és jogtalan. Honnan van jogod arra, hogy ne szeress engem?

Ha nem a megfelelő életkorban vagy, reménytelenül távol lehetsz valakitől, pedig lehet, hogy valósággal egymás számára születtetek, mégis...

Soha nem fogom elfelejteni AZT az estét...

Elöször imádtál, szerettél, mennyei dolgokat igértél. Késöbb hazudtál, átvertél, rá kellett jönnöm ez nem tart örökké.

Látom ahogy ránézel, és nem kaphatod meg. Talán csak anny az egész, hogy eddig sosem tudtad meg, milyen akarni valamit, ami nem lehet a tiéd.

Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek amikor láthatlak azt mondanám neked, hogy "szeretlek" és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod."

Én úgy akarom élni az életem, hogy ha majd egyszer a végén elmesélem valakinek, tátva maradjon a szája.

Szeretnék mélyen a szemedbe nézni és mesélni neked mindenféléről. Hiszen amikor valaki más arcát fürkészed, az olyan, mint mikor saját magadat vizsgálod. Ha félrenézel, azt jelenti, vesztettél. És én nem akarok veszíteni.

Őrült, dilis szerelem c. film. :)

Régebben úgy gondoltam, sőt hittem benne, hogy egy igaz szerelmünk van, és hogyha keményen küzdünk érte, boldogok leszünk együtt. Ez tetszett nekem, mikor kisebb voltam, de rájöttem, hogy nem így működik. Csak a mesékben létezik az örök szerelem.

Bármit teszel az életben, mindig lesznek emberek, akiknek csak egy vagy a sok közül.

Nekem pepsi, neki coca.

Nekem cipő, neki csuka.

Neki, ha felszed, nekem ha lead.

Nekem a gyros, neki a kebab.

Neki jéggel, nekem jéger.

Neki tonic, nekem nem kell.

Neki, ha józan, nekem ha részeg.

Neki ha lassan, nekem ha szétszed.

Nekem a haja, neki a szemem,

neki ha rám ül, nekem ha fekszem. 

Neki herba, nekem csalán, 

nekem biztos, neki talán.

Neki, ha kemény, nekem ha puha, 

nekem ő mindig, neki én soha.

Lehet így, lehet úgy, de ha nincs közös út, ábrándjaidban ott leszek ugyan úgy.

Próbálok szabadulni hálódból, de érzem bentragattam, így szerelemből asszem újból csődöt mondtam.

Nem hiszek már a SOHA és az ÖRÖKKÉ szóban. Amikor azt mondták soha, mindig örökké lett belőle: örökké tartó szenvedés. S amikor azt mondták örökké, soha lett a vége: örökké boldog leszel, de ez soha nem következett be!

Továbbléptem, csak még néha visszanézek.

Nem számít, rólam mit hiszel, hidd el, sosem hittem el.

Maga után hagyott egy aprócska kis levelet: 'bocsánat drágám, de már szerettelek eleget!'

Sohasem hittem, hogy így tud fájni, hogy a nevetés könnyeké tud válni. Néha sírok, néha nevetek, az a baj, hogy valakit nagyon szeretek.

Azért ittam, hogy feledjek, de már részegségemben is rá gondoltam.

Van a múlt, a jelen, a jövő, meg a Rád elbaszott idő.

Sajnálom, akiket a düh és az irigység elvakít, lehordanak engem, de ez csak jobban felnagyít.

[képet köszönöm Bálint barátjának. :)]

Azt mutatom, hogy nem érdekelsz már, utállak. Magamba viszont megbolondulok érted.

Az együtt töltött idő hozza magával a szerelmet, de a külön töltött percek vezetnek ahhoz, hogy napról napra még jobban szereted őt.

Tudod... akárhányszor is voltam gödörben, azért tudtam mindig kimászni, mert te végig figyeltél rám.

Nyugodtan lehülyézhetsz, de én inkább szeretek valaki olyat, aki nem lehet az enyém, mint hogy legyen velem olyan, aki iránt egyáltalán nem érzek semmit.

Kísértés: 1000 érvet tudok, amiért ne... de elég egy is, amiért igen.

Így most már értem mi is az a szerelem, köszönöm, hogy vagy nekem. ♥ :)

Kezemben gyűrött képed, elmosódott arcod, úgy fáj, hogy ébren nem látlak már.

Nem akarom, hogy tudd milyen érzés ennyire szeretni valakit, mert őrülten fáj. Neked fogalmad sem volt arról, hogy én mit érzek, de ha volt is, valószínűleg azt hitted elmúlik. Hát nem múlt el. Miután elmentél, sokáig azt hittem belehalok, hogy nem lehetsz mellettem. Aztán teltek a hetek, a hónapok, az évek és elfogadtam. Nagyjából felnőttem. Már nem az a 14 éves buta kislány vagyok, aki annyira ragaszkodott a szerelmedhez és aki azt hitte nem tud nélküled élni. Mert tud. Sok-sok idő telt el, és még mindig te vagy az első gondolatom reggelente, esténként pedig az utolsó. Nincs olyan óra, hogy ne gondoljam át, mit kellett volna máshogy csinálnom, nincs olyan perc, hogy ne juss eszembe valamiről. Az életem része vagy, mint ahogyan az életem része az is, hogy ennyire hiányzol. A mai napig beleborzongok, ha az első csókunkra gondolok, még mindig érzem az illatodat és hallom a hangodat, ahogy azt mondod "szeretlek". Én is szeretlek. Örökké.

Nem árt óvatosan mozogni egy olyan világban, amelybe már nem illesz bele.

Soha ne mondd, hogy elveszítetted. Mondd, hogy visszaadtad.