Minden egyes kép a fejemben rólad, örökké megmarad. Soha nem akarom elfelejteni, amikor először rám néztél, rám köszöntél. Amikor először beszéltünk, kettesben voltunk. Amikor megfogtad a kezem, átöleltél és megcsókoltál. Amikor mondtad, hogy szeretsz, és hogy fontos vagyok neked. És bár ezek az emlékek fájnak a leginkább, mindig bennem fognak élni, egy parányi kis felirattal a képek hátulján: volt egyszer egy szerelem.

Megbeszéltük, hogy még találkozunk, de nem beszéltünk meg konkrétumokat. Nos, azóta eltelt egy év. Azóta sem láttalak. Életem legszörnyűbb éve volt, és valószínűleg ennek még nincs vége.

Ha könyv lennék, 1000 oldalam lenne,

és mindegyikre azt írnám, hogy csak téged szeretlek..

Lehetsz bárkivel, mondhatod hogy szereted, de az életben csak egy iránt érezheted.

Olykor előtör a múlt, és fáj a hiánya, de már nem várhatok rá, már hiába.

Fura dolog a búcsúzás: elronthatja a napot, akár az egész életet.

Lelkemen áthatol egy érzés, és átkarol a magány, kivel örökké együtt leszel, nem én vagyok az a lány.

A pokolt én úgy képzelem el, hogy be vagyok zárva egy szobába, elzárva tőled, de láthatlak és érezhetem az illatodat.

Nem akarom, hogy más kapja meg azt a szerepet az életedben, amit nekem kellene betöltenem.

Mindent feladtam érted, és mégsem voltam neked elég jó ahhoz, hogy engem válassz.

Ő elutasít téged, de te kedveled. Ő nem tesz semmit, de te szereted. Hiányzik neked, miközben tudod, hogy ő egyszer sem gondolt rád.

Ha nem érzed, nem érzed.. én semmit sem tehetek. Csak tudd, volt egy hülye, ki tiszta szívből szeretett.

NE ÜZENJ NEKI .. NE HÍVD FEL .. NE LIKE-OLD AZ ÁLLAPOTÁT .. csak hagyd, hogy teljenek a napok, és hiányozz neki.

Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép, míg csak élnem kell sose lesz másképp. Ugyan az a fájdalom, ugyan az az érzés, az a búcsú szó, amivel elmész. Nem számít, hogy hány év veszteség, az a perc ma sem múlt el még.

Elmentél, de jobb ha tudod, nincs bennem harag - réges-régen megtanultam, hogy ami jó, az sosem marad...

Minden egyes kép a fejemben rólad, örökké megmarad. Soha nem akarom elfelejteni, amikor először rám néztél, rám köszöntél. Amikor először beszéltünk, kettesben voltunk. Amikor megfogtad a kezem, átöleltél és megcsókoltál. Amikor mondtad, hogy szeretsz, és hogy fontos vagyok neked. És bár ezek az emlékek fájnak a leginkább, mindig bennem fognak élni, egy parányi kis felirattal a képek hátulján: volt egyszer egy szerelem.

Az ember idővel mindenre rájön... mit veszített... mit kapott... mi erősítette meg... és hogy valójában ki áll mellette...

mi összetartozunk, összeillünk. de elrontottuk..

Ha választhatnék aközött, hogy boldog legyek valaki mással egy életen át, vagy veled lehessek egy percig.... Hidd el, az utóbbit választanám !

Ha ez a szerelem csak az álmaimba fog élni...ne ébressz fel..

Néha hasznos egy kicsit hallgatni, hogy meghalljanak. Néha hasznos egy kicsit eltűnni, hogy észrevegyenek.

Vannak pillanatok az életben, amikre örökké emlékezni fogok. Nem azért, mert fontosak voltak, hanem mert akkor itt voltál.

Nem akarom, hogy tudd milyen érzés ennyire szeretni valakit, mert őrülten fáj. Neked fogalmad sem volt arról, hogy én mit érzek, de ha volt is, valószínűleg azt hitted, elmúlik. Hát nem múlt el. Miután elmentél, sokáig azt hittem, belehalok, hogy nem lehetsz mellettem. Aztán teltek a hetek, a hónapok, az évek és elfogadtam. Nagyjából felnőttem. Már nem az a 14 éves buta kislány vagyok, aki annyira ragaszkodott a szerelmedhez, és aki azt hitte, nem tud nélküled élni. Mert tud. Sok-sok idő telt el, és még mindig te vagy az első gondolatom reggelente, esténként pedig az utolsó. Nincs olyan óra, hogy ne gondoljam át, mit kellett volna máshogy csinálnom, nincs olyan perc, hogy ne juss eszembe valamiről. Az életem része vagy, mint ahogyan az életem része az is, hogy ennyire hiányzol. A mai napig beleborzongok, ha az első csókunkra gondolok, még mindig érzem az illatodat és hallom a hangodat, ahogy azt mondod "szeretlek". Én is szeretlek. Örökké.

Az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újrakezdhessen valamit ebben az életben; véges számú esélyt, hogy ha a múltján nem is, de a jövőjén változtasson.

Emlékszek a viccekre, a nevetésekre, a mosolyokra, amiket megosztottunk. És én kételkedem benne, hogy te akármire is emlékeznél ezek közül...

Nem az öl meg, hogy ennyire hiányzol, hanem az, hogy tudom, egy nap hamarosan elfelejtesz.

álmaimban látlak, és mosolyogsz, mint régen,

de ki kell bírnom most már nélküled ébren.

De a valóság kegyetlen, bevallom mára én is,

Hiába vagy boldog, hidd el, fájhat a szép is..

Ha így történt, akkor így kellett lennie,

Hiába szorítod, akinek el kell mennie...

A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor
valami vicceset mondtam, de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok.

Az örök barátok elválaszthatatlanok, innen tudom, hogy te és én igaz barátok vagyunk.

Párizs a szerelmesek városa, de én nélküled nem mehetek már oda...

Sosem felejted el azokat, akik megváltoztatták az életed. Más emberré válsz, és minden, amit teszel, egy kicsit olyanná válik, amit ők tanítottak neked.

Már nem tudom mibe vagyok szerelmes... beléd, vagy inkább csak az emlékedbe.

Álltam ott és néztelek,

téged meg a kék szemed,

amiből azt olvastam,

hiába vártál, ég veled...

Nehezen múlnak a hónapok, levelet tőled egyre ritkábban kapok. Itt nem olyan rossz, de volt már jobb, te messze vagy, s én hiányod lassan megszokom.

...mert amit az egyik mindennap kimond, a másik nem érzi viszont...

Nem az az igaz barátság, mikor elválaszthatatlanok vagytok egymástól, hanem az, hogy amikor külön váltok, akkor sem változik semmi.

Csalódást csupán az kelthet, akitől várnak is valamit.

Öt állomása van a bánatnak. Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van: Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás.

Igazán hiányzik a mosolyod, de a sajátomat még jobban hiányolom.

 Oda állok a végtelen lába elé,

S arcom fordítom az Ő arca felé...

Szeretnék találkozni azzal az emberrel, aki lettem volna, ha nem találkozom veled.

Amikor titokban a tv előtt tömöd magadba a csokit; amikor lecsapod a laptopod tetejét, mert meglátsz egy kiírást, amit nem akartál. Amikor minden idézetről ő jut eszedbe, még mindig. Amikor hirtelen minden rá emlékeztet; amikor éjszaka álomba sírod magad. Amikor egyik felejtős technika se veszi hasznát; amikor százszor visszaolvasod a beszélgetéseiteket; amikor megbánsz minden rossz szót. Amikor eszedbe jutnak, hogy miket kellett volna mondanod; amikor az üzeneteit még nem törölted ki; amikor elképzeled, hogy ti vagytok a filmek főszereplői; amikor reménykedsz, hogy valami jó is történhet veled. Akkor döbbensz rá, hogy igen is szereted még.

Az egyik legrosszabb érzés: ha egy olyan valaki, aki eddig mindent megtett volna érted, most hirtelen semmibe vesz.

Úgy megváltoztál.. nem tudom anno kit szerettem..

Vannak dolgok, melyeket jobb nem látni, és vannak dolgok, melyeket jobb elveszíteni, mint megtalálni.

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!

A legrosszabb érzés, mikor tudod, hogy el kellene engedned, de ha elengeded, abba belehalsz.

Ha létezne időgép, mindenki visszajárna, hogy ne kövesse el a hibát amiért már hiába..