Félek ráírni, mert nem tudom, hogy olyankor örül-e, vagy azt gondolja, 'jajj nee... megint rám írt'

Te szeretsz mást, én szeretlek téged, hogy engem fogsz szeretni, azt sohasem ígérted.

Minden ember mögött van egy történet. Van egy oka annak, hogy ők, ilyenek. Nem azért ilyenek, mert ilyenek szeretnének lenni. Valami a múltban történt velük, ami miatt ilyenek lettek, és néha ezeket lehetetlen helyrehozni.

Gyógyszerre alkoholt, hiszem, hogy így könnyebb, ez fájdalmat csillapít, már nem vigasz a könnycsepp.

Az a fiú vagy, akit keresek, de én nem az a lány vagyok, akit akarsz...

Nehéz feldolgozni olyasvalamit, ami rajtad kívül álló okokból történik, de téged érint. Ha az exem meghalt volna, akkor abban a tudatban kellene feldolgoznom az eseményeket, hogy szeretett. De így, hogy gondolkodás nélkül lecserélt valaki másra, így csak azt érezhetem, hogy becsapott.

Béka...

Üdvözlöm, érintem, nem mutatom, nem emlékeztetem, nem kutatom, nem zavarom, csak figyelem, belefeledkezem... megadom, megadom, neki megadom magam!

Mert nem szerettem én még senkit így előtted, és nem tudok utánad szeretni senki mást.

Ma is nélküled lett este, pedig a reggel ezt még elképzelhetetlennek tartottam. Újra és újra egyedül maradok, és szembe kell néznem magammal segítség nélkül. Most ebben a pillanatban talán a magányom is csak arra ürügy, hogy rád gondolhassak. Szeretnélek látni - ennyi az egész. Néha ez is sok. 

Úgy fájt de gondoltam megérdemlem,

évek elteltek, rájöttem, megértettem..

Te vagy az egyetlen dolog, amit örökké látok: a szerelemben, a szavaimban és mindenben, amit teszek. Semmi mást nem látok, csak téged. ♥

Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.

A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve.

ez az én életem, ott baszom el, ahol akarom...

Egyik szemem sír, a másik nevet;

jó veled lenni, de rossz tudni, hogy enyém sosem lehetsz..

Hiánycikk a boldogság, hát jut nekünk a narkó,

csak azzal is az a baj, hogy nem örökké tartó.

Ha szerelmi bánatom van, csak összehúzom magam és várok, biztos vagyok benne, hogy az, akiért meg akarok halni, holnapra senki és semmi lesz előttem; hogy az, akiért annyit szenvedtem, egy pillantást sem ér meg nekem: iszonyú szeretni, és szégyenletes nem szeretni már.

Sokszor nem értem, hogy emberek miért maradnak együtt, ha látják, hogy a sokadik eljátszott, eldobott, összetört esély után sem működnek a dolgok. Igen, nehéz észnél lenni, ha valakit szeretsz, főleg elengedni... De ha nem voltál boldog mellette, vajon mitől lenne másabb, ha újrakezdenétek? Pár hétig nyilván minden működne, de ha két ember nem ugyanazt a puzzle-t rakja, akkor felesleges egymás idejét húzni. Forgathatod, próbálgathatod, hátha beleillik a képedbe, de nem fog. Egyszerűen csak annyi van, hogy a saját kirakósodat kell kiraknod. Nem a máséval foglalkozni, hanem a sajátodéval. Nem beleerőszakolni egy darabot, hogy illeszkedjen már végre, mert ott a helye, hanem felfogni és elfogadni, hogy valami teljesen más illik oda.

Találkoztam vele, és ez teszi a mostani életemet olyan különössé. Beleszerettem, amikor együtt voltunk, és még jobban megszerettem a külön töltött évek alatt. Történetünk három fő korszakra tagolható: volt eleje, közepe és vége. És bár így van ez minden történettel, számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a miénk miért nem tartott örökké.

- Más fiúk is vannak, a világ nem foroghat csak körülötte. Ő még csak nem is helyes vagy ilyesmi.

- Valaki mindig helyesebb lesz nála, valaki mindig okosabb lesz nála, valaki mindig jobb lesz nála, de egyikünk sem Ő lesz.

Annak ellenére amit tettél, csak egyetlen mondatot vártam, hogy a szemembe nézve azt mondd, szeretsz, jól tudom, hogy ez nem igaz, de elhittem volna neked, így viszont hacsak egy árva percig is őszintén szerettél, ne mondd.

Teljesen mindegy, hogy mit teszek, vagy gondolok... Te mást szeretsz.

Dobban a szívem, ha meglátlak, nem tudom miért, de még várlak.

Nem tudlak elfelejteni, bárhogy is kérnéd. Hozzád bármikor visszatérnék...

Várlak, míg élek, ez így lesz, így volt...

Mindig is te leszel a számomra a legfontosabb, még ha nem is leszünk együtt...

Átkarol, és azt mondja, hogy örökké együtt. Én meg csak hallgatok, mert tudom, hogy nem így lesz...

Olyan voltam neked, mint egy rossz helyen tett nagy eskü. Újra és újra vissza akartam térni hozzád, pedig megannyi fájdalmat okoztál. Nem is tudom, hogyan kellene ezt elmondanom, mert egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Kerestelek mindenütt, ahol csak jártam, mindenben téged szerettelek volna látni, és sokszor láttalak is. Te az én sötét életembe behatoló, könnyemből felhőt formáló örömöm voltál. A leghatalmasabb szerelemmel szerettelek. De immár nem remeg tovább a szívem. Most már csillapodik és hagyd, hagy múljon el ez is. Az idők végéig sorsom leszel te, akkor is, ha ezer másik szerelem is jön helyette.

Bár sose tetszettél volna meg. Bár sose pazaroltam volna arra az időmet, hogy veled beszélgetek, vagy rád gondolok. Bár sose aggódtam volna, és sose érdekelt volna, hogy mennyire figyelmen kívül hagysz. Bár sose izgultam volna ennyire, amikor éreztetted velem hogy különleges vagyok. Bár sose hittem volna el a szavaidat. Bár sose lettek volna reményeim feléd. Bár sose próbálkoztam volna, úgy hogy tudom hogy ugyanazokon a dolgokon fogok keresztül menni. Mert a végén, az egyetlen akinek fájni fog, az én vagyok.

A szokásos képlet: megint én tehetek mindenről.

Amikor egy lány már nem sír utánad, az azt jelenti, hogy valaki megnevettette. 

Te csak az enyém vagy, hozzád senki más nem érhet csak én, mert örökre az enyém lettél. ♥

Te már nem az a srác vagy, akiért egykor mindent dobtam volna..

Nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy nem tudtam az lenni, akit szeretni tudtál volna..

Nem tud jobban fájni, hogy nem szeretsz belém.

Nem csak egy voltál a sok közül... ♥

Ő engem soha nem fog szeretni. Tudom. És tudnom is kell, mert különben belepusztulok, ha mással látom...

Nagyon szeretlek. Épp ezért engedlek el magam mellől, mert tudom, hogy csak így lehetsz boldog...

Csak akkor akarom látni, ha attól a pillanattól kezdve az enyém lehet..

Még most sem értem, hogy miért nem voltam jó neked.

Hiányzik az, hogy valakinek fontos legyek.... Hogy valakinek én legyek a boldogsága.

Az élete olyan volt, mint egy érme, amelynek az egyik oldalára az volt írva: katasztrófa, a másikra pedig az, hogy: várni a katasztrófára.

Igen... :/

Azt hiszem, amikor mindennek vége, felvillanó pillanatokként tér vissza az egész. Olyan, mint egy emlék-kaleidoszkóp, ahol az egész visszatér. Ő viszont már sosem fog. Azt hiszem, abban a másodpercben, hogy megláttam őt, egy részem tudta, hogy ez lesz. Nem mondott, vagy tett semmi olyat, egyszerűen csak volt egy ilyen érzésem. És az a hihetetlen az egészben, hogy nem tudom, fogok-e még így érezni valaha, bár nem tudom, kellene-e egyáltalán. Tudtam, hogy az ő élete túl gyors és túl vakító nekem... Azt hittem, az ördög nem lökne olyan ember karjába, akinek ilyen angyali mosolya van. Talán amikor meglátott, ő is tudta, hogy ez lesz. Azt hiszem, kicsúszott a lábam alól a talaj. És az egészben nem is az a legrosszabb, hogy elveszítettem őt, hanem, hogy elveszítettem önmagam.

Néha azért játsszuk az elérhetetlent, hogy megbizonyosodjunk a másik érzelmeiről.

Mindennél jobban szeretlek. Ez azt jelenti, hogy várok rád, ha kell, és megbocsátok, ha szükség van rá. Csak kérlek, ne élj vissza ezzel.

Nem olyan pasit akarok, akinek egy barátnő kell, hanem egy olyat, akinek ÉN kellek..

Az én életemben Te vagy a főszereplő.

A múlt emlékei, az iránta érzett érzelmek, az öleléseinek hiánya, a sok fájdalom... - megölnek engem.

Ma sírtam, de nem azért mert hiányoltalak... hanem azért, mert rájöttem, hogy nélküled is minden rendben.

A múlt talán egy horgony, amely visszahúz. Talán el kell engedned azt, aki voltál, hogy azzá válj, akivé leszel...