Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek..

A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen.

Vannak nagyszerű emberek, akikkel rosszkor találkozunk. És vannak emberek, akik attól nagyszerűek, hogy jókor találkozunk velük.

Nem hiszem, hogy valaha is közelről láthatom őt... Jöjjön bármilyen közel.

Zajlik az élet, telnek az évek, és a szép emlékek még néha visszatérnek.

Sírtál; nekem elviselhetetlen volt a gondolat, hogy okod lehet sírásra, akkor, ott, megfogadtam; ha rajtam múlik soha többé…

Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt. Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. Érzed, valami végérvényesen megváltozott. Mélységeid kékje, magasságaid zöldje egymásra borul a távolból, apró pontok az emberek. Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemetelő esőt, de ma valahogy még ennek is örülsz. Mert változol.

Ő a legjobb barátnőm, ha összetöröd a szívét, én összetöröm az arcod.

bármerre menekültem is, mindenütt téged láttalak magam előtt...

Bizonytalanságomat azzal próbáltam leplezni, hogy mindig rövidre fogtam a mondandómat, ha arról beszéltem, hogy mit érzek iránta. Előfordult, hogy szerettem volna többet mondani, de mire összeszedtem a bátorságomat, már el is illant a pillanat.

Nincs menekvés, nincs kiút. Ez fájni fog, tudom. Félek, de szembe kell néznem vele. Szeretem és ő... engem nem.

Lehet, hogy Te mást találtál, akivel most boldogabb vagy, de soha senki másnak nem lehetsz az, aki nekem vagy !

Bármit meg tudnék tenni, hogy bizonyítsam mennyit érsz nekem... de nem fogom...

Én nem akarok valakivel lenni, főleg nem bárkivel. Én vele akarok lenni, mert ő a minden. Én nem akarok bárki mindene lenni, én csak az ő mindene akarok lenni, mert ő más mint a többiek, mert vele többnek érzem magam. (L)

Olyan ember voltam melletted, amilyen nélküled már soha nem leszek...

Sosem fogod megérteni, hogy miért fáj ennyire nekem, mert nem te vagy az, aki sír, nem te vagy az, akit magára hagytak, nem te vagy az, aki túlságosan szeretett, nem te vagy az, aki olyan emberhez ragaszkodik, aki már elhagyta...

Te mindig az életemben leszel, még ha én nem is leszek a tiedben..

A szerelem vizsgája nem az, mikor együtt vagyunk, hanem mikor messze vagyunk egymástól, de rájövünk, hogy a távolság ellenére szerelmünk ugyanúgy lángol. ♥

Én álmodozó vagyok, és ő mindig az álmom lesz..

Megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e arra a pillanatra, ami sokat jelentett nekem, csak egy kis pillanatra, ami valahogy megragadt a fejemben és minden alkalommal megmosolyogtat, ahányszor csak rá gondolok és kiderül, hogy ő nem emlékszik arra, ami nekem még mindig egy kincs. Úgy értem, miért is emlékezne rá, elvégre csak egy jelentéktelen kis pillanat, semmi komoly. De, hát akkor én miért emlékszem, ha ő nem? Teljesen érthető, ő boldog. Miért ragaszkodna a "jobb" időkhöz, amikor most jobb élete van, mint abban a pillanatban volt? Én mindig megtartom a kis buta emlékeket, mert azok jobbak voltak, mint a jelenlegi helyzetem. Én a múltban ragadtam, míg ő már rég tovább lépett. Ez majdnem olyan, mintha a szomorúság megragadná a bokámat és nem engedné, hogy tovább lépjek. Miért nem tudok tovább lépni? 

Inkább haljak meg holnap, minthogy száz évig éljek anélkül, hogy ismernélek. ♥

Hanyag vagyok: ezért nem ölt meg a szerelmi bánat. Egy év múlt el megint, és én élek, mert arra számítok, ha élek, viszontlátlak. 

Szeretnék visszamenni az időbe, kezet rázni azzal az emberrel, aki valaha voltál, aztán megfordulni és elsétálni a magasba emelt középső ujjammal, ami annak szól, aki most vagy..

Lehet, hogy az a dolgok rendje, hogy néhány álom csak álom marad...

Semmit nem bánok, ami történt, és csak azzal szemben van "bűntudatom", amit elmulasztottam.

Hét csodája van a világnak, hat földrész, öt sarka van a pentagonnak, négy levele a lóherének, három óceán, két szemünk van, de belőled csak egyetlenegy van ! ♥

Ha nem maradsz sokáig távol, itt foglak várni egész életemben.

Tudod, vártam rád. Hónapokat ültem szomorúan, miközben a szerelmedet kerestem. De már tudom, hiába kerestem, hisz nem volt. A jelét mutattad, hogy szeretsz, majd elmentél. De már tudom, nem csak eltitkolod az érzésed, hisz nincsenek érzéseid. Többet nem várok rád, hisz ha szerettél volna, már rég itt lennél, és a karjaidban feküdnék. Nincs több álom és fantáziálás, a kislányból nagy lány lett, aki tovább lép, és nevetve rúg bele az emlékedbe.

Megérdemled, hogy olyannal legyél, aki boldoggá tesz. Valakivel, aki nem komplikációkat, hanem fényt hoz az életedbe, nem kérdéseket, hanem válaszokat. Valakivel, aki értékel. Valakivel, aki nem bánt.

Vajon milyen lennék most, ha hallgattam volna a szívemre?

Ha szeretsz valakit, ha úgy érzed, hogy ő az igazi, akkor akármekkorát csalódhatsz benne, akármennyire megbánthat, te tudni fogod, hogy neked nem kell más és mindig megfogsz neki bocsátani. ♥

mindig nekem volt inkább szükségem rád, mint neked rám..

Amikor valaki folyamatosan megbánt, te vagy a hibás. Te vagy a hibás, amiért nem hagytad még el őt. Az egyetlen indok, amiért még mindig megbánt, az az, hogy te hagyod neki.

Már elhittem, hogy nem érdekel. Már elhittem, hogy nincs szükségem rá. Már elhittem, hogy nem szeretem többé. Elhittem a saját hazugságaimat, mert igenis megdobban a szívem, amikor meglátom, és nem tudok nem mosolyogni, ha tudom, hogy rám gondol. Talán jobb volt, amikor nem találkoztunk, mert akkor eltudtam hinni ezt a hazugságot.

Egy hétig azzal gyötörtem magam, hogy kiszorítsam az életemből. Eszetlen voltam, egy hétig kínlódtam, ahelyett, hogy megértettem volna őt, és egy pillanat alatt megbocsátottam volna neki.

Valójában sohasem mondunk egymásnak búcsút. Mindig ott marad valami, egy pillanat, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, bekopoghat akár kérdés nélkül. Ugyanis az élet tartogat meglepetéseket. Az, aki még tegnap nem volt az életed része, ma már az, a másik, aki meg rég elveszett, bármikor előkerülhet. Vannak szálak, amikről azt hiszed, már lezárultak, közben meg nem.

Tudtam, hogy ezért a pillanatnyi boldogságért nagy árat fogok fizetni. Tudtam, hogy azzal, hogy még mindig beszélünk, csak mélyíteni fogom a sebeimet. De szükségem volt arra a parányi boldogságra, amit akkor éreztem, mikor beszéltünk… Úgy éreztem, kibírom a fájdalmat érte. 

Mondd, veled megtörtént már, hogy hiányzott valaki, akinek nem kellett volna? Hogy ürességet éreztél egy dal hallgatása közben? Hogy szükséged volt valakire, akiről azelőtt még csak nem is feltételezted, hogy számít neked? Táncoltál az örömtől, mikor újra hallhattad a hangját? Mosolyogtál, miközben visszaemlékeztél a nevetésére? Mondd, veled megtörtént már, hogy olyat szerettél, akit nem lett volna szabad?

Minden, ami történik, eleve meg van írva. Nem tudunk változtatni rajta. Úgyhogy ha valami rosszat csinálok, az nem az én hibám, hanem a sors keze.