Ültem a földön, csak ültem. Nem tudom hány percig, vagy óráig, csak ültem. Arra gondoltam milyen volt az illatod, hogyan fogtad meg a derekam, mikor puszit adtál, hogy böktél meg, amikor viccelődtünk. Csak magunkat láttam...együtt. Lehetőségem lett volna odabújni hozzád, megcsókolni, kérni, hogy szeress. Könyörögni! Akartalak ott, akkor, mindig, és most! Akarom újra, hogy láthassalak, halljam a hangod, érezzem az illatod és azt, hogy ne féljek ezt kimondani! Akarom! Mert kellesz. Mert szeretlek.