Emlékszel még kettőnk történetére? Hogy mikor, és hogyan ismertük meg egymást? Arra a pillanatra, mikor először láttál, arra, hogy hol láttál? Az első nevetésre, az első veszekedésre? Az első közös sírásra, és az elhatározásra, hogy elfelejtjük egymást? Emlékszel, hogy te mindig nemet mondtál nekem, de én soha nem adtam fel? Mindig reménykedtem, és vártam... hátha ez lesz az a nap, mikor minden megváltozik. Mikor már kezdtem beleőrülni a várakozásba, akkor már nem érdekelt semmi. Nem tudtam enni, aludni, sőt már beszélni sem. Egész nap csak feküdtem, és azon gondolkodtam, hogy miért voltam hülye, hogy miért játszottam a bizalmaddal. Bármit mondtál, az egyszerre szeretetet és gyűlöletet keltett bennem. Gyűlöltelek, mert akárhányszor, akármilyen erősen próbáltalak elfelejteni, soha sem sikerült... te soha nem hagytad, hogy elfelejtselek, és látod... ennyi idő elteltével sem sikerült.
