A legszebb emlékeim azok, amikben te is szerepelsz.

Vannak olyan emberek, dolgok, amik soha nem lehetnek a mieink. Csak vágyhatsz rá, epedezhetsz utána, csak nézheted sajgó szívvel, ahogy rád mosolyog egy fakó fényképről, és ahogy más kezét fogja. Tudod, nagyon jól tudod, hogy lehetetlen az, hogy egyszer talán újra találkozzatok, és a tiéd lehet. Tudod, hogy nem lehet a tiéd, mert elérhetetlen. Nem szólsz, csak szépen..lassan.. beletörődsz.

Másnál első is lehetnék, de én mégis nálad állok sorba ...

Remélem nem baj, hogy jobban érzem magam veled, mint mással. ♥

Vége van. El akartam mondani…de azt hittem, hogyha nem mondom ki hangosan, akkor majd nem valósul meg. Azt kívántam a szülinapomra, hogy jöjjünk össze újra. De most tényleg vége van...

A múltnak egyszer és mindenkorra vége. Most már nem változtathatunk rajta. És azért büntetjük magunkat a jelenben, mert valaki annak idején megbántott.

Érezted-e már, hogy menni lenne kedved, s mégis maradnál, ha engedné a sors?

Egyszer már megtörtént, megláttam, amire vágytam, nem volt hosszú életű, talán én hibáztam ..

Néha, ha belegondolok, hogy 5 évvel ezelőtt milyenek voltak a dolgok, akkor nem gondoltam volna, hogy így alakul az életem, ahogy most. Sosem gondoltam volna, hogy ezekbe a fiúkba szeretek bele, hogy találok új barátokat, vagy hogy átsírok ennyi éjszakát, majd nevetek egész nap. Ilyenkor elhiszem, hogy talán minden jobb lesz egyszer, és 5 év múlva ugyanilyen csodálkozással fogok visszanézni a mostani életemre.

Sokan hordozunk olyan sebeket magunkban, melyeket nem gyógyít az idő.

Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve...

Megijeszt, hogy mennyire bírok kötődni egy olyan emberhez, aki szinte észre sem vesz.

Mindennap felteszem magamnak ugyanazt a kérdést: sétáljak el? vagy próbálkozzak még keményebben?

váratlan csoda esett velünk. nem kértük, nem kerestük, de megtaláltuk egymást. (L)

Boldog vagyok, mert vele vagyok, boldog vagyok, mert nem szerettem még így senkit, de boldogtalan is vagyok, mert félek, ő nem szeret úgy engem, mint én őt.

Mindig ez van... megszeretem, megmutatja milyen jó is lenne vele, aztán elveszítem.

Esküszöm, hogy addig nem nyugszom, míg az enyém nem lesz !

Akarsz tudni egy titkot? Még mindig várok rád..

Te voltál már úgy, hogy azt hitted belehalsz a fájdalomba annyira hiányzik? Szereted tiszta, mély szerelemmel. Hittél neki, bíztál benne, a nap minden órájában rá gondoltál, felnéztél rá, ölelő két karja közt megnyugvást találtál. Lested a gondolatát, remegve vártad a telefonját, éjszaka átbuszoztad a várost, hogy vele lehess. Mindent megtettél érte, mégis vége lett… és nem tudod miért… Azt hitted az aranyfonál, amivel összekötött a sors benneteket soha nem szakad el… Tévedtél. És vársz egy jelre, telnek a napok, hónapok, évek.. és Te vársz.

Talán igaz, amit mondanak. Mindig lesz egy ember, akin sosem tudod majd igazán túltenni magad. Nem számít, hogy hány jobb emberrel találkoztál, akik jobban bántak veled, és akik jobban szerettek, az agyad hátsó zugában mindig ott lesz az az ember, akit teljesen sosem tudsz elfelejteni.

Nem akarok a múltunkra gondolni, de ha rólad álmodom, ez elkerülhetetlen... hiszen ha az életben nem is vagyunk együtt, de az álmaimban igen...

Most van rám szükséged. És nekem is most van rád szükségem. Összeillünk. Ezt te is tudod.

Ébren fekszem, és félek, hogy eltűnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk.

Néha a legnehezebb és a leghelyesebb dolog ugyanaz.

"Felejtsd el..., lépj túl rajta .... élj a jövőnek...” mondják oly sokan, akik nem érzik amit én érzek, nem tudják, amit én tudok, nem vesztették el, amit én elvesztettem.

Már nem csinálhatom vissza, és ez fáj a legjobban..

Megrészegülten a boldogságtól feküdtem az ágyamon, mert tudtam a mai naptól Ő az enyém.

Nagyon hiányzik... Nem mondtam még neki, hogy "szeretlek", de már nagyon szeretném, mert mikor meglátom, a fellegekben járok, csak az a baj, hogy nem tudom, hogy ő így érez e. Mert ha nem, akkor ez a kapcsolatunkban egy pont lehet.

sajnálom. tévedtem. azt hittem, hogy talán még szeretsz..

Hiányzott már valaki annyira, hogy nem bírtál az érzelmeiddel, és csak sikítani tudtál volna hiányában? Ha még nem, nem érezted az igazi szerelmet.

Mit teszel, amikor az egyetlen ember, aki elérhetné, hogy jobban érezd magad, pont az, aki nem fog már veled beszélni?

Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni...

mostantól nincs hozzám közöd,

én nálad messzebbről jövök.

nem számít rólam mit hiszel,

hidd el, hogy sosem hittem el.

Tudok szeretni egy embert életem végéig... de nem biztos, hogy ez épp te leszel.

Egyedül lenni nem azt jelenti, hogy senki nincs melletted, hanem hogy ő már nem lehet a tiéd...

Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz; ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz; sőt ha pontosan azt kapod meg, amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké...

Melyik a rosszabb? Elveszíteni valamit, vagy meg sem kapni?

Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna.

rád találnom nem volt nehéz, de hogy velem maradj, én voltam túl kevés...

Az a legrosszabb, hogy sosem foghatom a kezedet többé..

Tudod, hogy mi fáj a legjobban?

A tény, hogy nem mondhatom, hogy elvesztettelek, mivel látszólag nem is voltál az enyém.

Olyan szar, hogy mindig rá gondolsz, és mindig róla álmodsz, de mikor felkelsz, akkor tudod, hogy sohasem lehet a tiéd.

El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.

Szingli vagyok, mert várom, hogy visszagyere...

Add jelét, ha tetszem, ne utólag mondd, hogy anno akartál volna valamit.

Kislány koromban rengeteget álmodoztam róla, hogy amikor megtalál a nagy Ő vajon milyen is lesz. Ahogy meglátlak és te is engem...persze ez nem így történt. Amikor megpillantottalak, nem hogy beszélni, még levegőt vennem is nehéz volt. Összeszorult torkom, mellkasom, gyomrom. Csak pislogtam. Azt mondják hogy minden egyes pillantásunk egy kép az elménkben elraktározva. Azt hiszem én akkor belőled egy egész albumot készítettem. Amikor köszönnöm kellett, úgy éreztem nem kellene megtennem, hisz minden egyes találkozás köszönéssel kezdődik, de ennek van egy másik oldala is. El is kell köszönni, amit egyhamar nem szerettem volna. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson, ne vesszen el, de aztán telt-múlt az idő és rájöttem, hogy lesz még alkalom, lesz még sok-sok idő amit átélhetek mellette, hogy megfoghatom a kezét, esetleg még egy puszit és lophatok tőle. Talán csak egy álom, de ez életem legszebb álma, amitől soha nem szeretnék elköszönni.

Kellesz nekem. És ezt tényleg nagyon nehéz elfogadnom, de sokkal könnyebb, mint elképzelni az életet nélküled...

Minden egyes nap összefutok azzal, aki nem lehet az enyém, szerinted ez milyen érzés?

Nem értem, miért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha aztán nem engedi, hogy együtt legyünk...

...attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna.