De hiányzol értsd már meg! Felfogod, hogy mit tettél velem? Tönkretetted az életem. Nem. Nem azzal, hogy elmentél. Azzal, hogy hagytad, hogy szeresselek. S azzal, hogy talán szerettél! Mert ugye nem hazudtál?! Kérlek, mondd, hogy igaz volt. Mondd, hogy az együtt töltött idő neked is fontos volt. Ez jelenthetné nekem a megnyugvást. Nem lenne több bizonytalanság. Nem félnék már. Nem félnék a jövőtől. Csak várnám azt. Csak sodródnék az árral. Egészen addig, amíg újra képes lennék szeretni...valaki mást. Egészen addig, amíg újra boldog lehetnék. Akkor megtörne a jég, s újra boldog lennék. De addig benned élek majd. Ott motoszkálok a fejedben, a szívedben, minden mozdulatodban. Érezd, hogy mi voltál nekem. Érezd, hogy örökké szeretlek! Akkor is, ha már más lesz velem. Akkor is! Mert te egy egészen különleges része voltál az életemnek. Még ha rövid időre is. De soha nem felejtelek! Ezt jegyezd meg! Tönkre tettél, de megbocsátok! Csak emlékezz. A szívedben égek. Örökre beleírom magam a szívedbe! Ahogyan te tetted az enyémbe. Örökre itt maradsz. Mi össze tartozunk itt belül, ha kívül nem is lehetünk egymáséi. Talán máskor, egy másik korban, egy más világban. De talán eljön még a MI időnk. Talán. De ha nem, az emlékeink lesznek az életem! Akkor már ezért megérte. Mert itt belül mindig egy részem a tiéd lesz! Csak a tiéd. Vigyázz rá! S én is vigyázok a te egy részedre. Ígérem. Ígérem. Csak ne felejts el. Soha! Kérlek!