Azt mondtad vége... ennyi volt. Nagy fájdalom ért, amikor kimondtad, de azzal nyugtattam magam, hogy csak dühös voltál.
Rá pár napra... megerősítetted, hogy komolyan gondoltad, és ez szörnyen fájt. Olyannyira, hogy bele akartam pusztulni, de mégsem... valami azt súgta, hogy értelmetlen lenne. Ha meghalnék, nem láthatnám többé gyermeki mosolyodat, mely örömmel és melegséggel tölti el a szívem. Nem foghatom meg kezed, mely mindig oly nagy gyengédséggel ér hozzám, hogy beleborzongok. És azok a szemek... elbűvöltek. Mégha csak rövid időre is, de érezhettem csókod ízét, sokatmondó ölelésed, és a szereteted. Mindig is szerettelek. Mindig is szeretni foglak. Akkor is, ha kétségek gyötörnek, és nem hiszel nekem.