Nem azért akarok veled lenni, mert jobb vagy a semminél, hanem azért, mert jobb veled bárkinél.

Verena ♥

Ahogyan én hozzád, te is úgy viszonyulsz felém, ha utálod minden szavam, akkor ne szeress belém.

Hiányzol. Napról napra egyre jobban, a beszélgetések, és Te magad. Hiányzik, amikor este már alig bírtam nyitva tartani a szemem, de te még nem köszöntél el, így maradtam, csak neked írtam, és csak miattad volt jó kedvem. Igaz, sokszor veszekedtünk, és igaz nem ismerlek annyira, de egyet tudok. Hiányzol a monoton kis életemből. Néha, azon gondolkozom elmondom, de mivel semmit nem változtatna a helyzeten nem teszem és mivel nem tudom nagyon a szavakat sem megváltoztatni, és igen egyhangúnak és átlagosnak tűnik, de hiányzol, nagyon.

Ha megvakulnék, arcának emléke segítene életben maradni az örök sötétségben.

Én nem fogok senkinek sem jópofizni, mert az nem az én világom.

Ha emiatt ellöksz, sajnálom, de majd megérzed a hiányom.

Amikor eldöntöd, hogy nem beszéltek többet, rád ír. Amikor eldöntöd, hogy szarsz rá, megjelenik. Végre képes lennél elengedni, de ő beléd kapaszkodik - hogy ő lökhessen el.

az első szerelem, az igazi. az utolsó pedig az első. ♥

Köszönöm neked, hogy megtanítottál, hogy sírni nem szabad még akkor sem, ha fáj...

Bocsásd meg nekem, hogy beszéltem, amikor hallgatnom kellett volna; mérges voltam, amikor türelmesnek kellett volna lennem; cselekedtem, amikor várnom kellett volna; féltem, amikor örülnöm kellett volna; veszekedtem, amikor bíztatnom kellett volna; bíráltam, amikor dicsérni kellett volna; nemet mondtam, amikor igent kellett volna, és igent mondtam, amikor nemet kellett volna.

Érezted már, hogy visszaakarod őt kapni? Hogy azt akarod, hogy megint szeressen? Hogy nagyon hiányzott? Hogy megint átakarod ölelni? Hogy megint a 'tiednek' akarod őt hívni? Fáj, ugye? De semmit nem tehetsz. Mert ő már elment, és nem ad neked több esélyt. Szomorú történet, de tovább kell lépned. Most ő boldog nélküled. Légy te is az...

A kapu sose lesz már nyitva, 

Aki egyszer hátba szúrt, arra sosem nézek vissza.

Ez a nap jobban úgysem hullhat szét, kavarog bennem a sok jó emlék..

Ma már nem fáj, mi fájhatna, elfáradtam, mindennap egy pofon, legalább már nem váratlan.

Erős vagyok. De tényleg. Csak már elfáradtam abban, hogy hagyjak mindenkit kisétálni az ajtón, és ne könyörögjek neki, hogy maradjon még. Aki menni akar menjen, persze, hiába is könyörögnék. De olyan nehéz, amikor eszedbe jut minden emlék, ami közös volt, minden, ami együtt volt, és még a földön fekvő szemüveghez is tudsz egy embert kapcsolni. Mindig fáj, ha valaki elmegy. De ha elment, így kellett lennie. Még ha fáj is elfogadni.

Az idő halad, vele együtt én is. Az érzelmek múlnak, feledek, de mégis... bevillan egy kép, ahol futunk a réten, kézen fogva, csendesen, szépen. Öröknek látszik, de a kép hirtelen elillan. A szívem darabokban, de túlélem, megmondtam.

Ha nem tudod eldönteni, hogy melyiket szereted, akkor egyiket sem szereted igazán. Nincs olyan, hogy valaki két embert szeret egyszerre.

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy álmom, hogy szerelem első látásra a párom megtalálom...

Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, akkor az helyet csinál neked benne, és nem neked kell kiharcolnod azt...

Lesz valaha egy új világ, mely megérti, mi fájt, mely arról szól, hogy volt két ember, ki ugyanarra várt.

Ne utasítsd el az új kapcsolatokat csak azért, mert a régiek nem működtek! Rá fogsz jönni az életed során, hogy minden egyes emberrel való találkozásodnak célja van. Egyesek próbára tesznek, egyesek kihasználnak, egyesek pedig tanítanak. De a legfontosabb, hogy egyesek ki fogják hozni belőled a legjobbat.

Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más.

Nem kell, hogy lájkolj, nem kell, hogy keress, nem kell, hogy várj rám, nem kell, hogy szeress. Ellöktél magadtól, én megértelek drága, de jól figyelj most szivi: mindennek van ára.

Tény, hogy két szerelmes ember, egy csodát alkothat.

Tudom, mi a különbség egy rendes pasi meg egy nem rendes pasi között, de még nem döntöttem el, melyiket szeretem jobban. 

Lehet, hogy hisztis vagyok, néha bunkó, sőt akad, hogy féltékeny is, de csakis azért, mert félek, hogy elveszíthetem. Viszont ezekkel az apró hibákkal együtt is, én tudom a legjobban szeretni.

Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon.

Lehetetlen már nem szeretni azt az embert, akit valaha mindennél jobban szerettél.

Van, aki nem tud boldog lenni, mert nem tud szeretni. De van, aki csak azért nem lehet boldog, hogy a másik boldog lehessen.

Mindenkivel megeshetik, hogy nagy hévvel idézi a múltat, amikor épp a jelen a fontosabb.